Kovásznai György festményeit néhány kiállításon már láthatták, filmjeit szerencsére egyre gyakrabban vetítik különböző fesztiválokon, de írásait nem ismerhetik, mert javarészt publikálatlanul hagyta maga után. Ezek a szövegek kulcsot adnak vizuális munkáinak alaposabb megértéséhez is.
Kovásznai igen korán, 24 éves korában, miután “rendszeridegen” képei miatt kirúgták a Képzőművészeti Főiskoláról, úgy döntött, hogy író (is) lesz. 1958-tól folyamatosan ír novellákat, drámákat, vígjátékokat, és kevésbé irodalmi jellegű filozófiai és művészetelméleti szövegeket is.
Interdiszciplináris művészi tevékenysége az ő idejében nem volt “üdvözlendő”, ennek köszönhető, hogy alakját, munkáját szűkebb körökben a különc zseni mítosza övezi. “Talán ez a sokoldalúság az oka, hogy egyetlen céh, klikk, egylet, dac- és érdekvédelmi szervezet sem fogadta el életében. Nem volt tagja a Művészeti Alapnak, sem az Írószövetségnek. Önálló kiállítása életében nem volt, írásai nem láttak napvilágot, drámái nem jutottak színpadhoz.” (Írja róla Kecskeméti Kálmán Kovásznai felfedezése… című 1992-es cikkében.)
Kovásznai Öninterjú című írása sokat elárul élet- és művészetfelfogásáról, célkitűzéseiről, vívódásairól. Különösen érdekesek azok a részek, amelyekben visszaemlékszik 25-30 év távlatából iskolai éveire, indulásának körülményeire és azokra a nála jóval idősebb avantgárd művészekre, akik komoly szerepet játszottak fiatalkori orientációjában. Kételyektől sem mentes elmélkedéseket olvashatunk a szocialista eszmény és a modernista avantgárd eszmény értelmezéséről, összeegyeztethetőségéről.
A Mars meghódítása, dráma 4 felvonásban, hangfelvétel, 1959
további részletek a dráma és a hangfelvétel keletkezéséről
1. rész:
2. rész:
3. rész
4. rész:
—
Három idő, önéletrajzi regény (1959):
Iksz, novella (1963), hangfelvétel 1966:
Ebenda, novella (1963), hangfelvétel 1966:
Hommage a Klemperer, novella (1964):
Pest-Buda vívása, novella (1970):