Hommage á Kovásznai

Animáció a képzőművészet és a film határterületén

Helyszín: Millenáris C épület, Pixel Galéria

Megtekinthető: 2008 október 2 – január 20.

A kiállításon bemutatott filmek rendezői:

Kovásznai György, Csáki László, Csontó Lajos, Ducki Tomek, Háy Ágnes, Hegedűs 2 László, Gacs Réka, Magyarósi Éva, Milorad Krstic, Nemes Csaba, Orosz István, Pálfi Szabolcs, Patrovits Tamás, Péterffy Zsófia, Rutkai Bori, Waliczky Tamás.

Kurátor: Iványi-Bitter Brigitta

“Akad-e még harminc animátor, aki akár élete árán is vállalja, hogy kitör a létbe?” – teszi fel a kérdést 1982-es Szülőföld Animáció – Kalandozások Takamurával a magyar Disneylandben című esszéjében Kovásznai György (1934-1983), a magyar képző- és animációs művészet negyedszázada elhúnyt kimagasló tehetsége. Kovásznai a fiatalabb generációk emlékezetében is a volt rendszer egyik legendásan szabad, kísérletező szellemiségű művészeként él tovább. Miben áll e rejtélyes alkotói szabadság? Kovásznai nyitott szemlélete, animáció, képzőművészet és filmkészítés viszonyáról alkotott elképzelése mára vált igazán aktuálissá. A kiállításon Kovásznai filmjeihez kapcsolódóan olyan magyar művészek szerepelnek, akik az animációt e kísérletező, autonóm szellemben folytatják a képzőművészeti és a filmes műfajok határterületén.

Ezen a kiállításon Kovásznai kiterjedt életművéből, most egy speciális filmválogatást láthatnak, amely szoros kapcsolatban áll a művész festészeti, grafikai, irodalmi és filozófiai alkotásaival. A Pixel Galériában egymás mellé kerülnek Kovásznai 60-as, 70-es évekbeli festmény és cellanimációs filmjei, a ma alkotó, hasonló szemléletű animációs filmkészítőkkel, így mutatva meg mennyire kortárs szellemiségűek Kovásznai 30-40 évvel ezelőtti munkái.

Az animáció mint a képzőművészettel határos, önálló, autonóm kísérleti filmes műfaj megerősödése Kovásznai életművének is köszönhető. Kovásznai a képzőművészet intézményesített világán kívül tevékenykedett, kísérletező szellemiségű filmjeit a Pannónia Filmstúdión belül egy kisebb, zárt csoport együttműködésével valósította meg. 1963-tól Korniss Dezsővel készített több filmet, amelyek meggyőző bizonyítékai egy újfajta filmnyelv kidolgozásának, e képi nyelv főként a háborúk közti avantgárd vizuális világának folytatója, de ugyanakkor párbeszédben áll a 60-as évek kísérletező, képzőművészeti igényű animációival (itt főként a lengyel, cseh párhuzamok említendők). A képi nyelv prioritása a 60-as évek végén háttérbe szorítja a narratív történetmesélést. A 70-es évek elejétől a dokumentarista szemlélet erősödik Kovásznai filmjeiben, a 35-ös filmre forgatott dokumentumfelvételek és az animációs képek különböző arányú váltakozásai jellemzik ezt az időszakot, majd a 70 -es évek végén a Habfürdő című filmben kulminál a Sárga tengeralattjáró  pszichedelikus vonalának kombinálása a társadalmi témákat vizsgáló dokumentarista filmkészítéssel.

Filmjeit hol a teljes értetlenség, elhallgatás (pl.1964-es Gitáros fiú a régi képtárban című filmjét Aczél György betiltatta és csak 1988-ban játszhatták le először publikusan), hol pedig nemzetközi díjak kísérték.  A kiállításon szereplő filmek alapja Kovásznai szemlélete, amely szerint animáció, képzőművészet és film szorosan összetartozhat: “az animációsfilm lényegében a natúrfilm és a képzőművészet szintézise, egymást-kiegészítése” – írja “A Rügyfakadás megvalósításának munkamódszere” című esszéjében, 1971-ben.

E csoportos kiállítás megmutatja azt is, hogy az autonóm animációs rövidfilm helyiértéke megváltozott az elmúlt két évtizedben a műfaj új pozicionálása  és a nyugat-európai képzőművészeti intézmények bemutatási gyakorlata révén. E filmek terjesztése tehát már nemcsak a mozik és filmszemlék, de a képzőművészeti terek profiljához is tartozik.

Az avantgárd folytatásának igénye, a dokumentarizmus, az aktuális társadalmi, közösségi témák feldolgozása és a kísérletező szellem jelentik a kiállításon látható filmek fő kapcsolódási pontjait.