A könyv bemutatója bensőséges kerekasztal beszélgetésként zajlott le, közben és utána Másik János erős Kex feldolgozása teremtett érzelmileg kevéssé hanyagolható hangulatot az emlékezéshez.Megörökítettük a legfontosabb pillanatokat, mindazoknak akik nem tudtak velünk tartani (bár így is alig fértünk be), de szerettek volna. Dr. Végh László, a 60-as évek meghatározó avantgárd ‘aktivistája’ sokat mesélt Kovásznaihoz fűződő barátságáról. Neki köszönhető, hogy több eredeti hangfelvétel maradt meg a felolvasásokról, néhány Kovásznai opus ezen a honlapon is megtalálható. ”Dr. Végh László polgári foglalkozására nézve röntgenorvos. Ma, hetven éven felül is praktizál. 1970 és 2003 között semmilyen nyilvános muvészeti tevékenységet nem folytatott. 1958 és 1970 között azonban életforma-forradalmárként, legelso magyar elektronikus és konkrét zeneszerzoként, az akkori legmodernebb kortárs zene bemutatójaként, a legelso magyarországi akcionistaként, az avantgárd mozgalom legfobb inspirátoraként és szervezojeként, képzomuvészként és improvizatív zongoramuvészként muködött. Az o köpenyébol bújt ki Magyarországon a neoavantgárd muvészet.Végh László a XX. századi magyar történelem – 1944 utáni – második legsötétebb esztendejében, 1958-ban indította el az új magyar avantgárd mozgalmat. Nagy Imre kivégzésének évében kezdte meg az akkor lehetséges legaktívabb szellemi-politikai ellenállást. Lakásán Kovásznai György félszáz ember elott olvasta fel drámáját. “A kezdet tehát: dr. Végh” – ahogy St. Auby Tamás találóan összefoglalta.” (Tábor Ádám:A kezdet: Dr. Végh)
2008 April 7, Monday - 11:58
Dokumentáció az új Kovásznai könyv bemutatójáról
Hozzászólások kikapcsolva
Szóljon hozzá!
RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról.
Elnézést, de a bejegyzéshez egyelőre nem lehet hozzászólni.
A honlap lelke a WordPress
